Hulladékkal alkoss, játssz! Csökkentsd!

Info

WHAT will be done

Description:

A karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Környezeti nevelés munkaközösség tagjaival az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan programot állítunk össze, mely az intézményünk kilenc óvodájában kerül megvalósításra. A hulladékcsökkentést, mint szemléletformálást már óvodás korban kell kezdeni, mert ebben az életszakaszban, alapozódnak meg azok a személyiségjegyek, készségek, képességek, amelyek alkalmassá teszik gyermekeinket, hogy felnőttként képesek legyenek tudatosan kezelni a hulladékokat, olyan környezettudatosan éljenek, amely a legkisebb mértékű hulladék keletkezését eredményezi. Fontos feladatunknak tekintjük a gyermekeken keresztül a szülők környezettudatos szemléletformálását. Óvodáink nyitottak, biztosítjuk a családok számára, hogy betekintsenek az óvodai életbe, illetve olyan programokat szervezünk, amelyekben a szülők is aktívan, tevékenyen részt vehetnek. A programok során a szülők, nagyszülők, testvérek együtt tevékenykedhetnek, játszhatnak, és közben tapasztalatot szereznek a szabadidő hasznos eltöltésére, adott esetben információhoz, új ismeretekhez juthatnak. A program legfontosabb célja az, hogy kialakuljon, és értékké váljon a környezettudatos gondolkodás, a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlata a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt. Arra törekszünk, hogy a résztvevők a játékokon, tevékenységeken keresztül tevőlegesen vegyenek részt környezeti problémák megoldásában, mintát láthassanak a hulladékok kezelésre, keletkezésük megelőzésére, a már meglévők tudatos hasznosítására. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében megvalósuló program az intézmény 9 tagóvodájában 2020. november 21 – 29. között a Környezeti munkaközösség tagjainak koordinálásával kerül magvalósításra az óvodák helyi adottságainak és napirendjének megfelelően délelőtt és délutáni időpontban, hogy minden érdeklődő szülő be tudjon kapcsolódni a játékokba, tevékenységekbe. A program három témára épül: 1. „Szelektálj okosan!” A szelektív hulladékgyűjtés szokásainak alakítása játékos cselekedtetéssel, gondolkodtató feladatokkal. • Szelektív célba dobó • Hulladékösvény térbeli társasjáték • „Hulladékok dobszólója” –hangszín felismerés, ritmuszenekar a különböző hulladéktípusokkal 2. „Hulladékból valamit!” A hulladékokból alkotás, játékeszközök készítése, melyet a későbbi játékokban fel tudnak használni a gyermekek. • Pólóból bevásárló szatyor készítése • Függönyből bevásárló zacskókészítés 3. Meghibásodott játékok, ruhák, eszközök javítása

Location

WHERE it will take place

Country:

Hungary

Address:

Karcag
Táncsics krt
17.
5300

Action Developer

WHO will run the show

Entity:

Madarász Imre Egyesített Óvoda
# Educational Establishment

How can you get in contact:

karcagiovodak.hu
madarászimreovi@gmail.com

• WHEN

will it happen?

Dates of the proposed action:

21/11/20, 22/11/20, 23/11/20, 24/11/20, 25/11/20, 26/11/20, 27/11/20

• WHY

join hands and minds to prevent waste?

Help the world,
share this action!

Related actions