“Másnak szemét, nekünk gyerekjáték”
• WHAT will be done
Description:
Óvodánkban már évek óta kiemelt figyelmet kap a környezettudatosság , környezetvédelem, ezen belül is a szelektív hulladékgy?jtés, újrahasznosítás, komposztálás. Napi szinten szelektíven gy?jtjük a szemetet és a tevékenységeink folyamán is sokszor újrahasznosítunk. 2014. decemberében megkaptuk a Zöld Óvoda és a Madárbarát Kert címet, így az óvodai programjainkat a Zöld Jeles Napokhoz igazítva szervezzük és minden programunkban megjelennek a Zöld jegyek. A pályázat részeként vállaltuk, hogy szelektív gy?jt?edényeket szerzünk be, amit már meg is tettük. Évek óta van használt elem gy?jt?nk és komposztálónk. Igyekszünk a szül?k számára olyan programokat szervezni, ahol számos új információt szerezhetnek olyan dolgokról, amit meg tudnak valósítani otthon is saját maguknak. A városban minden családnak szelektív gy?jt?edényei vannak, ezáltal otthon is odafigyelve, válogatva kell gy?jteniük a hulladékot. Próbáltunk papírt gy?jteni, de nem sikerült, hiszen ezek a családok papírral f?tenek.
Sajnos a mindennapokban rengeteg hulladék keletkezik a csomagolóanyagokból. Úgy gondolom ilyen „kicsiben” nem tudunk nagy sikereket elérni a hulladék keletkezésének csökkentésében. Mindent megteszünk, hogy a szül?ket tanítsuk (mert ?ket is tanítani kell, nemcsak a gyerekeket) a helyes dolgokra, de nehéz feladatunk van. Sokszor a gyerekeket könnyebb, mint a szül?ket.
Az óvoda dolgozói igyekszünk évr?l-évre színesebb programokat, lehet?ségeket kínálunk a szül?knek és bízunk benne, hogy lesz eredménye a fáradozásainknak. Az elkövetkezend?kben is kiemelt feladatunk lesz a hulladék szelektív gy?jtése, az újrahasznosítás a hulladékkeletkezés csökkentése és igyekszünk ezt minél jobban tudatosítani a gyerekekben és a szül?kben is.
Location
• WHERE it will take place
Country:
Address:
Action Developer
• WHO will run the show
Entity:
• WHEN
will it happen?
Dates of the proposed action:
• WHY
join hands and minds to prevent waste?
Check out other actions that will cover these themes: