Megzöldülök! kreatív alkotó pályázat – “A farmer örök!”
• WHAT will be done
Description:
A Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft. 2022-ben harmadik alkalommal szervez szemléletformáló pályázatot a helyi diákok körében. A „Megzöldülök!” elnevezésű programsorozat 2020-ban egy rajzpályázattal vette kezdetét, majd 2021-ben a szolgáltató egy fotópályázattal hívta fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A BalKOM rendkívül fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generáció számára jó példát mutasson a környezettudatos gondolkodás terén. A hulladékok megfelelő kezelése a legalapvetőbb teendő, melyet megtehetünk környezetük védelme érdekében. Ezért döntött úgy a „BalKOM”, hogy évről évre egy zöld pályázat során igyekszik felhívni a figyelmet erre a nagyon fontos témára. A „Megzöldülök!” szemléletformáló projekteket minden évben az Európai Hulladékcsökkentési Héthez igazodva novemberben szervezi, a pályázat során elkészült alkotásokat pedig a Fenntarthatósági Témahéten áprilisban állítja ki. Az idei év témája a körforgásos és fenntartható textíliák. Ehhez igazodva a „BalKOM” idén kreatív alkotó pályázatot hirdet a helyi oktatási-nevelés intézményekben. A mottónk idén: „A farmer örök” A gyerekektől olyan alkotásokat várunk, melyek bemutatják a textíliák körforgását a mindennapi életben, felhívják a figyelmet pazarló fogyasztási szokásainkra, illetve bemutatják a farmer újra használati lehetőségeit. Idén nem kötjük meg az alkotás formáját, lehet az figyelemfelkeltő plakát, pachwork farmer takaró, kollázs falikép, mindegy csak hordozza a szemléletformálás eszméjét. Várunk továbbá olyan megmozdulásokat, mint a ruhabörze, garázsvásár stb., aminek a textil körforgás hangsúlyozása mellett közösség építő, érzékenyítő szerepe is van. Egy megkötésünk van csupán, hogy csoportok, osztályok csatlakozhatnak a projekthez, ennek megfelelően csoport, illetve osztálypénzzel szeretnénk honorálni a gyerekek kreatív munkáját, melyet aztán szabadon használhat fel a közösség akár osztálykirándulásra is. Idén a BalKOM – a Balatonalmádi Önkormányzat és a „Zöld Almádi” összefogásának köszönhetően – egy hagyományteremtő programot indít útjára. A helyi elsős kisdiákokat megajándékozzuk (felmenő rendszerben, ezentúl minden tanévkezdéskor) egy „újra szalvétával”. A cél természetesen a csomagolási hulladékok keletkezésének megakadályozása. De mivel a szalvéta és a majd hozzá kapcsolódó termékek logója stílusosan egy zöld alma szeretnénk a helyes táplálkozás fontosságát is erősíteni.
Location
• WHERE it will take place
Country:
Address:
Action Developer
• WHO will run the show
Entity:
• WHEN
will it happen?
Dates of the proposed action:
• WHY
join hands and minds to prevent waste?
Check out other actions that will cover these themes: