Óvodásoka hulladékkeletkezés megel?zéséért

Info

WHAT will be done

Description:

A karcagi Madarász Imre Egyesített óvoda Környezeti nevelés munkaközösség tagjaival az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan programot állítunk össze, mely az intézményünk kilenc tagóvodájában kerül megvalósításra.

A hulladékcsökkentést, mint szemléletformálást már óvodás korban kell kezdeni, mert ebben az életszakaszban, alapozódnak meg azok a személyiségjegyek, készségek, képességek, amelyek alkalmassá teszik gyermekeinket, hogy feln?ttként képesek legyenek tudatosan kezelni a hulladékokat, olyan környezettudatosan éljenek, amely a legkisebb mérték? hulladék keletkezését eredményezi.
Fontos feladatunknak tekintjük a gyermekeken keresztül a szül?k környezettudatos szemléletformálását. Óvodáink nyitottak, biztosítjuk a családok számára, hogy betekintsenek az óvodai életbe, illetve olyan programokat szervezünk, amelyekben a szül?k is aktívan, tevékenyen részt vehetnek. A programok során a szül?k, nagyszül?k, testvérek együtt tevékenykedhetnek, játszhatnak, és közben tapasztalatot szereznek a szabadid? hasznos eltöltésére, adott esetben információhoz, új ismeretekhez juthatnak.

A program legfontosabb célja az, hogy kialakuljon, és értékké váljon a környezettudatos gondolkodás, a szelektív hulladékgy?jtés gyakorlata a gyermekek és a feln?ttek körében egyaránt. Arra törekszünk, hogy a résztvev?k a játékokon, tevékenységeken keresztül tev?legesen vegyenek részt környezeti problémák megoldásában, mintát láthassanak a hulladékok kezelésre, keletkezésük megel?zésére, a már meglév?k tudatos hasznosítására.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében megvalósuló program az intézmény 9 tagóvodájában 2016. november 23 – 25. között a Környezeti munkaközösség tagjainak koordinálásával kerül magvalósításra az óvodák helyi adottságainak és napirendjének megfelel?en délel?tt és délutáni id?pontban, hogy minden érdekl?d? szül? be tudjon kapcsolódni a játékokba, tevékenységekbe.

A program három témára épül:

1. „Szelektálj okosan!” A szelektív hulladékgy?jtés szokásainak alakítása játékos cselekedtetéssel, gondolkodtató feladatokkal.

• Szelektív célba dobó
• Hulladékösvény térbeli társasjáték
• „Hulladékok dobszólója” –hangszín felismerés, ritmuszenekar a különböz? hulladéktípusokkal
.
2. Csere – bere – börze: újra használat a hulladékkeletkezés csökkentése.

• Kin?tt ruhák cseréje.
• Megunt játékok kölcsönadása
• Pólóból bevásárló szatyor készítése

3. „Hulladékból valamit!”

A hulladékokból alkotás, játékeszközök készítése, melyet a kés?bbi játékokban fel tudnak használni a gyermekek.

Location

WHERE it will take place

Country:

Hungary

Address:

Karcag
Jókai út
13
5300

Action Developer

WHO will run the show

Entity:

Madarász Imre Egyesített Óvoda
# Educational Establishment

How can you get in contact:

jokai@karcagiovodak.hu
tanár

• WHEN

will it happen?

Dates of the proposed action:

21/11/2016, 22/11/2016, 23/11/2016, 24/11/2016, 25/11/2016

• WHY

join hands and minds to prevent waste?

Check out other actions that will cover these themes:

Reuse and preparing for reuseWaste sorting and recycling

Help the world,
share this action!

Related actions

Menu